Hol terem a szerecsendió?

Hát az esőerdőben. Sok más fűszerrel együtt, méghozzá Grenadán, a fűszerek szigetén, ahogy szeretik nevezni magukat.

Már korábban is terveztünk dzsungeltúrát, de olyan korlátozott volt a létszám, hogy nem jutottunk el oda. Az utolsó előtti grenadai látogatáskor aztán ránk mosolygott a szerencse, a crew welfare által finanszírozott vízesésnézős-esőerdőben bukdácsolós kirándulásra sikerült feliratkoznunk.

King Elvis, Thank you very much!

Fuxokkal jól ellátott sofőrünk végig telefonált

Ordító helyi zene és embert próbáló zötykölődés után megérkeztünk egy parkolóba, ahol fűszereket kínáló ajándékboltok voltak az egyik oldalon, egy kicsi vízesés a másikon. Jól kiépített lépcsők vezettek le, természetesen ajándékboltokon keresztül. 

Mire átadtam volna magam a csalódottságnak, szerencsére kiderült, hogy ez csak az átlagturista számára kialakított kompromisszum, ránk még vár egy jókora gyalogtúra az igazi látványosságig.

Lazán kezdődött, gumicsizmás helyi vezetőink ugyan gyors tempót diktáltak, de bírtuk. A csapat az első pataknál kezdett széttagolódni, ugyanis hídnak nyoma sincs, köveken ugrálva kell átkelni a vízen. 

Itt még nem látszik vészesnek...

...de itt már gondolkodóba esel

hogy hogyan ugrasz át...

Mire utolértük a bátrabb és jobb egyensúlyérzékkel megáldott kollégákat (táncosok előnyben!) addigra a vezetők már az esőerdőben fellelhető ínyencségeket kínálgatták. Kóstoltunk cukornádat, megmutatták, hogy terem a szerecsendió, és kézről-kézre adtak egy félbevágott kakaófa termést is. A helyi arc buzdított, hogy ki-ki kapjon be egy éretlen, nyálkás burokkal borított kakaóbabot, és szopogassuk le róla a gusztustalan bevonatot. Gyanítottam, hogy most van az a rész, mikor szívatják a hülye turistát, de meglepően üdítő, savanykás-citromos frissítőnek bizonyult a cucc.

éretlen kakaóbab

nem sárgabarack, szerecsendió!

Így felfrissülve átkeltünk még vagy ötször ugyanazon a patakon, egyre feljebb mászva a hegyoldalban a patak is egyre erősebb sodrású és szeszélyesebb lett. A növényzet sűrűsödött, bár itt-ott irtások és kunyhók tanúskodtak a civilizáció közelségéről, prózai banán, káposzta-és répaágyásokkal tarkítva a rengeteget. 

Virágzik a banánfa

Vajon az itteni gyerekek is rühellik a kelkáposztát?

Az út olykor eltűnt és ránk volt bízva, hogy honnan kerüljük meg az akadályt, merre ereszkedünk-kapaszkodunk át köveken, kidőlt fákon, szakadékokon. Az utolsó, hatalmas kőrakáson átkelve aztán végre megláttuk a vízesést.

Megcsináltam! :)

A többség még pihenget...

Némi lihegés után mindannyian megfürödtünk a jéghideg vízben, aztán indulás vissza, patakba esés, gatyaféken leereszkedés, nagy röhögések közepette. A parkolóban a nyughatatlan fiatalság beleugrott a teraszról a turistavízesésbe is, én inkább ittam egy sört.

Mocskosan, vizesen, elégedetten ültünk vissza King Elvis autójába, és a másnapi izomlázért bőségesen kárpótolt a tudat, hogy most már tudjuk, hol terem a szerecsendió.