Búcsú Curacao-tól

Hazatértünk végre, és igen, tudom, az utóbbi időben ellustáztam a blogot. Persze meg tudom magyarázni.

Az utolsó néhány héten ugyanis ráébredtünk, hogy mindjárt vége az utazásnak, így ahelyett, hogy rávetődtünk volna a kipróbált helyek gyors wifijére, inkább élményeket gyűjtöttünk.

Curacao-tól vitorláskirándulással búcsúztunk, a legénység jóléti alapja támogatásával, fillérekből. Ezzel a hajóval mentünk:

Volt ám hinta-palinta, pedig a tenger tükörsimának látszott, de mihelyt nem egy háromszáz méter hosszú böhöm van az ember alatt, mindjárt megérezni, hogy a víz az úr. Integettünk a mi kis verdánknak,

aztán szépen elhajókáztunk a part mellett egy öbölig, ahol a vállalkozó kedvűek szemüveget, pipát és békatalpat kaptak és hamarosan az egész csapat arccal a tengerfenék felé fordulva evickélt. Színes halakat reméltek, de csak hajóroncsot találtak. 

A kapitány felesége isteni nachos-t tálalt, megfogadtuk, hogy itthon is csinálunk majd, fogyott a sör is szépen, aztán tettünk még egy kis kitérőt.

Itt már alig van, de előbb ettem, aztán fotóztam, naná!

Itt nyaralnak a rajok :)

Jobbra nézel, kaktuszos sziklakert...

...balra nézel, Zselicség.

Hazafelé felhúztak egy vitorlát is mutatóba, de ez senkit sem tévesztett meg.

Mikor megérkeztünk, a kapitány azt mondta, öröm volt velünk hajózni, akik tudjuk, hogy milyen a hajósélet a személyzet szemszögéből nézve. Fegyelmezett, illemtudó utasoknak bizonyultunk, nemhiába végeztük el azt a rakás tréninget…

Fegyelmezett utas pingvinjével pihen

A kirándulás után Rudolffal még tettünk egy búcsúkört a városban, fagyiztam, lefényképeztem mindent, és megismerkedtünk Dodival, a magyar vendéglőssel is, aki tizennégy éve működteti az éttermét a világörökség részét képező házsor bordó, (jobbról a hatodik) épületében.

Jobbról a hatodik a Café Vienna

Iguánás mászóka

Művészet és valóság

Piac

Amilyen randa, olyan finom!

Innen szoktunk hazaszkájpolni! :)