2013. július 31., szerda

Tudom, sapka…!


 Ez az északi outfit


Itt vagyunk hát a messzi Északon és bár voltak hűvösebb pillanataink is, alapvetően nincs panaszunk az időjárásra.
Mivel ez a második szerződésünk itt a Mein Schiff 1-en, jó néhány ismerős arcot láttunk már a behajózáskor. Szorongatják a kezünket, isten hozott benneteket megint, milyen volt a vakáció, de jó hogy újra itt vagytok… kezdődik a jó öreg sittes feeling, Stockholm szindróma, my home far away from home.

Fagyi van a menzán, e bódottá!
Az első benyomásunk Skandináviáról a végtelen takarosság és szervezettség. Meggyűrűzött sirályok sétálgatnak a körömollóval nyírt gyepen a csónakázótavak körül, el tudom képzelni ahogy reggel becsekkolnak, lecsippantja valami terminál a gyűrűt reggel hatkor, mikor elkezdik a sirálykodást az önkormányzat alkalmazásában, kettőkor jön a váltás, néha ellenőrzik, hogy rendben-e a tollazat és megvan-e az óránkénti négy rikácsolás.




 Ez egy szabadúszó
Koppenhágában vasárnap voltunk, a kihalt utcákon olyan tömegben parkoltak a bringák, mint nálunk a Critical Mass idején.

Megtaláltuk a magyar éttermet, hortobágyi palacsinta is van!

Padok, virágok a házak előtt
A második, hogy valami hihetetlenül drága minden. Nincsenek másfél dolláros sörök ingyen internettel mint a Karib-tengeren, van viszont 25 koronás kávé (kb ezer forint) internet nélkül, hasonlóképpen ötvenezerért valódi norvégmintás pulóver és ötezerért már benyomhatunk egy szendvicset a halpiacon.
Rénszarvaskolbász minden méretben és ízben kapható

Halpiac, Bergen

Óccó a szenvics!
Fotózkodhatunk kitömött rénszarvassal és jegesmedvével szinte minden sarkon, vannak szobrok és szökőkutak, szintén pózoláshoz optimalizálva.
A rénszarvas és a jegesmedve az ember legjobb barátja...


A kisfiú rühelli a vizet
A harmadik sokk az a természet. Hihetetlenül gyönyörű, vad, érintetlen, ártatlan, friss minden. Hatalmas hegyek, intenzív színek, a levegő olyan tiszta, mintha az emberek előtti világban járnánk. Minden kanyarban egy vízesés, az olvadó hólé soha nem fogy el. A vad bércek csúcsán egy-egy magányos házikó, elképzelem, ahogy a tulaj hazatérve a homokára csap, baszki, a tejfölt elfelejtettem!

Koppenhágai temető

Természetfotós akcióban :)



Az egész legénység a vízeséseket fotózza, ingyen forró csokival megtámogatva

Éjfélkor  van valami naplemente-szerűség, aztán egy-két óra múlva napfelkelte, olyan színekkel, hogy a szánk tátva marad tőle. Egész éjjel világos van, a bárosok legnagyobb örömére minden utas fent virraszt és fogyaszt, jóval záróra után is.
Megvolt az első szervezett kirándulásunk is, egy husky farmot látogattunk meg magyar barátnőnkkel, Bettivel. A kutyák hihetetlenül barátságosak, miközben az egy hónapos kis parizerfülű kölyköket gyömöszöltük, az anyjuk a legnagyobb nyugalommal heverészett mellettünk. A felnőtt jószágok kettesével ugráltak a fejünkre nagy örömükben, hogy tutujgatás van kilátásban.

Háromszáz felnőtt, több szakajtó kölyök, ötven látogató

Rudi és Betti az óvodában

Városnézésre is maradt időnk

A szokott munkáink mellett kedves kötelességünk újabban, hogy a csónakra váró közönségnek játsszunk a kikötőben. Vannak helyek ugyanis, ahol nincs móló, vagy nem férünk már oda, ezért a hajó mentőcsónakjaival taxizzák ki az utasokat. Ilyenkor a többi hajó melósai és vendégei is ott tapsolnak és integetnek nekünk.
Este 10, indul vissza a csónak

Eljutottunk Európa legészakibb pontjára is, illetve ottan éppen nem voltunk, mert busszal kellett volna menni, de olyan közel vótunk hozzá, hogy egy kővel meg es hajíthattuk volna.

Nemsokára következik a Baltikum és Szentpétervár, állunk elébe, daszvidányija!

2013. július 8., hétfő

Vége a vakációnak




Úgy elszaladt ez a három hónap itthon, hogy szinte észre sem vettem. Vasárnap ismét hajóra szállunk, ezúttal az irány Észak, ITT látható a következő négy hónap útvonala, ITT pedig láthatjátok, amit mi látunk, a hajó webkamerájának szemszögéből.  Nem tétlenkedtünk itthon sem:
Csapatépítő almafröccsözés
Bálinttal a POSZTon
Vargányavadászat a somogyi erdőkben

Koncert vendégművészekkel...

...és kalózhajón


Állatkert

Budapesti turné, első állomás :)
Fura érzés, amennyire vágytam már haza  a tavasszal, most annyira be vagyok sózva megint. Mivel ugyanarra a hajóra megyünk vissza, sok ismerőssel fogunk találkozni, a Facebookon már láttam képeket az északi túráról és alig bírok magammal, ha Szentpétervárra gondolok...
Készüljetek az újabb úti beszámolókra, a wifi hálózatok által megszabott ritmusban.
Addig is nézzétek meg a Kapos TV riportját velünk, egy kis zene, egy kis interjú, 08:08-tól jövünk mi!  :)

2013. május 16., csütörtök

Recept a Hugyosból :)

Sokat szidtuk a hajón a legénységi étkezde kínálatát, de ne legyünk igazságtalanok: egyrészt ennek köszönhető, hogy megszabadultam néhány fölös kilótól, másrészt azért időnként belefutottunk néhány finom fogásba is.
Ilyen volt az a lencseétel is, amelyet az ázsiai soron találtunk, egzotikusan fűszerezett főzelékszerűség, fahéjdarabokkal. Emlékeztet a klasszikus indiai lencse dhal-ra,  csak az vörös lencséből készül, ez meg a rendes barnából.
A minap elkapott a nosztalgia, úgyhogy szakácsként töltött éveim tapasztalatára támaszkodva nekiálltam rekonstruálni ezt a kaját. Sikerült elkapni az ízt, úgyhogy most Veletek is megosztom a receptet, néhány hatásvadász csendéletes fotóval egyetemben:

Egy nagy csésze megmosott lencsét három csésze vízzel feltettem főni. Só nem kell bele egyelőre. Beletettem 2-3 nagy babérlevelet, egy nagy evőkanál garam masalát (római köményt akartam, de az nem volt), egy púpos evőkanál kurkumát, egy nagy rúd fahéjat, őrölt szegfűszeget, egy durván felkockázott hagymát és három nagy fokhagymagerezdet. Addig főztem, amíg megpuhult és elforrta minden levét, jó krémes és sűrű lett. Akkor megsóztam (kis csalás, belemorzsoltam egy leveskockát is) és kééész.
csak a fotogén hozzávalók...




akkor jó, ha megáll benne a kanál

Jó étvágyat!

2013. április 24., szerda

Hol terem a szerecsendió?




Hát az esőerdőben. Sok más fűszerrel együtt, méghozzá Grenadán, a fűszerek szigetén, ahogy szeretik nevezni magukat.

Már korábban is terveztünk dzsungeltúrát, de olyan korlátozott volt a létszám, hogy nem jutottunk el oda. Az utolsó előtti grenadai látogatáskor aztán ránk mosolygott a szerencse, a crew welfare által finanszírozott vízesésnézős-esőerdőben bukdácsolós kirándulásra sikerült feliratkoznunk.
King Elvis, Thank you very much!

Fuxokkal jól ellátott sofőrünk végig telefonált

Ordító helyi zene és embert próbáló zötykölődés után megérkeztünk egy parkolóba, ahol fűszereket kínáló ajándékboltok voltak az egyik oldalon, egy kicsi vízesés a másikon. Jól kiépített lépcsők vezettek le, természetesen ajándékboltokon keresztül. 

Mire átadtam volna magam a csalódottságnak, szerencsére kiderült, hogy ez csak az átlagturista számára kialakított kompromisszum, ránk még vár egy jókora gyalogtúra az igazi látványosságig.
Lazán kezdődött, gumicsizmás helyi vezetőink ugyan gyors tempót diktáltak, de bírtuk. A csapat az első pataknál kezdett széttagolódni, ugyanis hídnak nyoma sincs, köveken ugrálva kell átkelni a vízen. 
Itt még nem látszik vészesnek...

...de itt már gondolkodóba esel

hogy hogyan ugrasz át...

Mire utolértük a bátrabb és jobb egyensúlyérzékkel megáldott kollégákat (táncosok előnyben!) addigra a vezetők már az esőerdőben fellelhető ínyencségeket kínálgatták. Kóstoltunk cukornádat, megmutatták, hogy terem a szerecsendió, és kézről-kézre adtak egy félbevágott kakaófa termést is. A helyi arc buzdított, hogy ki-ki kapjon be egy éretlen, nyálkás burokkal borított kakaóbabot, és szopogassuk le róla a gusztustalan bevonatot. Gyanítottam, hogy most van az a rész, mikor szívatják a hülye turistát, de meglepően üdítő, savanykás-citromos frissítőnek bizonyult a cucc.

éretlen kakaóbab






nem sárgabarack, szerecsendió!
Így felfrissülve átkeltünk még vagy ötször ugyanazon a patakon, egyre feljebb mászva a hegyoldalban a patak is egyre erősebb sodrású és szeszélyesebb lett. A növényzet sűrűsödött, bár itt-ott irtások és kunyhók tanúskodtak a civilizáció közelségéről, prózai banán, káposzta-és répaágyásokkal tarkítva a rengeteget. 

Virágzik a banánfa

Vajon az itteni gyerekek is rühellik a kelkáposztát?

Az út olykor eltűnt és ránk volt bízva, hogy honnan kerüljük meg az akadályt, merre ereszkedünk-kapaszkodunk át köveken, kidőlt fákon, szakadékokon. Az utolsó, hatalmas kőrakáson átkelve aztán végre megláttuk a vízesést.
Megcsináltam! :)

A többség még pihenget...


Némi lihegés után mindannyian megfürödtünk a jéghideg vízben, aztán indulás vissza, patakba esés, gatyaféken leereszkedés, nagy röhögések közepette. A parkolóban a nyughatatlan fiatalság beleugrott a teraszról a turistavízesésbe is, én inkább ittam egy sört.
Mocskosan, vizesen, elégedetten ültünk vissza King Elvis autójába, és a másnapi izomlázért bőségesen kárpótolt a tudat, hogy most már tudjuk, hol terem a szerecsendió.