Első kör

November 30-án értünk vissza LaRomana-ba (Dominikai Köztársaság), ahonnan elindultunk. Ezzel egy kör teljesítve a nyolcból.

Összebarátkoztunk néhány helyi arccal, az Allegria Tropical nevű dominikai zenekar tagjaival. Hivatalos nagykövetünk Bálint, aki szinte minden éccaka a testvérekkel mulat a diszkóban. Dominikai kollégáink spanyolra tanítják „Valentin”-t, öntik belé a Caipirinhát és whisky sour-t vederszám, és nem fér a fejükbe, hogyan tud életben maradni kizárólag növényi táplálékon.

Megérkezvén LaRomanaba, hőseink azonnal elrohantak családot látogatni, mi pedig a helyi Tesco felé vettük az irányt, mosópor és ingyen internet reményében. A Tescó errefelé Jumbo névre hallgat, a hajón mindenki ismeri, a legénység Mekkája a hely, mondhatni. Eltöltöttem ott néhány órát és nagyon érdekes tapasztalatokat szereztem.

A zöldség-gyümölcs szekcióban rengeteg ismeretlen gyökér és gumó, krumplinak látszó de biztosan nem krumpli dolgok. Puha, szottyos mangók. Akkora avokádók mint a fejem. Sötétzöld, főzni való banánok állnak hegyekben és a rizst ömlesztve árulják, szedni kell magadnak kis lapáttal egy zacsiba és leméretni. 

Az ismert márkák természetesen itt is jelen vannak, csak a Pampers csomagolásán feka kisgyerek van, a Maggi pedig nem májgombócleves, hanem jerk alapot árul. Kicsit kisebb az egész, rövidebbek a polcsorok, és például „csak” négyféle wc-papír van, szemben az otthoni tizennégyfélével, de a fogyasztói társadalom érezhetően itt is kialakulóban. Ami fura, hogy nincsenek itteni cuccok, mint mondjuk a mi Boci csokink, azaz lehet, hogy a kókusz helyben termett, de nincsenek helyi élelmiszeripari termékek.

Az emeleten van egy bútorbolt, ahol – elképesztő – ugyanazokat a szarokat lehet kapni, mint nálunk a Jyskben, vagy valami garázsdiszkontban. Semmi helyi banánlevél vagy rattan – tarol a jó öreg bútorlap és műbőr.

A hajas szekció nagyon gazdag. A teljes kozmetikai kínálat több mint felét teszik ki a hajra való kencék. Több órát üldögéltem fent az emeleten, és megfigyeltem, hogy MINDEN nőnek ki van egyenesítve a haja. Az öregasszonyoknak is. Lehet, hogy foga nincsen, de a haja az egyenes, vazz. Amúgy nincsen sok fogatlan se, a nők nagyon csinosak és jól öltözöttek, a férfiak pedig többnyire kigyúrtak és tekintélyes, kerek fenékkel rendelkeznek.

Ami hihetetlenvolt még, az a tempó. Rohadtul ráérnek ezek és nagyon türelmesek. Nem fogadta el például a rendszer a bankkártyámat, és az összes vásárolt cikket (amit a csomagolófiú már zacskókba pakolt) ott kellett hagynom. Elnézést kértem a pénztárostól és a mögöttem állóktól, akik nem értették, miért sajnálkozom. Ugyan már, előfordul az ilyen. Aztán az emeletről elkezdtem nézni, hogy megy ez. Megérkezik a vásárló, kirakja a cuccost a szalagra. A pénztárosnő megfogja az első  terméket,odaemeli az olvasóhoz. Pitty. Majd a termékkel a kezében hátrafordul, a másik pénztároshoz. Váltanak néhány szót. Nevetnek. Leteszi a terméket, a csomagolófiú szatyorba teszi. A vevő eközben mosolyog. Következő termék. És így tovább. A sorban senki sem türelmetlen.  Manana…!

Vannak a szigeten igazi nevezetességek is, nem csak a Jumbo. Például Kolumbuszék háza, múzeum, függetlenség napi karnevál – sajnos, más városokban. Van ennek a hajózgatásnak hátránya is: ami nem fér bele egy napba, azt nem fogod látni. Például a helyi szupersztárok koncertjét sem…